Herpeszes Levente - Mert nekik Mohács kell

Kedves honfitársaim! Roma barátaim!

Szomorú vagyok, szomorú, mint a farkatlan füles a szivárvány tövében. Lógathatnám kamillába csepegő orrom, de az áruló írástudók nyomába lépnék, ha értelmiségiként most nem emelném fel stencilfoltos mutatóujjam, és nem figyelmeztetnék, mennyire búsba döbbent vagyok, és már valamit tényleg tennem kell, teszem azt tett értékű szavakat.

Nem tudok hallgatni, nem tudok hátat fordítani, mint Lukács György a kivégzéseknek, mert vétkesek közt cinkos, aki néma, hogy mindjárt dekonstruáljak, még ha annyira fáj is az igazság, mint a hal Jónásnak és Jónás a halnak, ahogy Babits Mihály írta sálba tekerve, ha nem frivol ez a hasonlat, mert Kaliforniában most engem is torkon ragadott a jéghidegen bűzlő rasszista lehelet. Szülőhazámból. Igen, Magyarországról, amit Radnóti, nem tudom, ismerős ma még ez a humanista név-e, mikor az auschwitzi pernye mindent betemet? És Jenő nem adta vissza a Shelley-kötetet. Soha már. Amire mondhatni, hogy csak egy karcolás, egy semmiség, igazán nem fájhat, de vérezni, azt nagyon tud nekem, hát még a mai magyar közélet szája, amit most bevert a romakérdésbe, vagy be akar, de már előre habzik, mint a méregoldat, vagy előttem a plussztabletta, itt Los Angelesben, mikor az elmúlt hetek magyar sajtóját lapozom a számítógépen, míg mások csak morzsinkálnak.

Aggódom. Aggódom a magyar romákért, ha megengeditek, értetek, roma barátaim, és most is veletek lennék, embertestvéreim, páriaként saját hazám pergőtüzében, mint Száva Vencel Vince, ha nem tanítanék már harminc éve vizuális kultúrát az University of Californián (Los Angeles), mert megírtam a tanulmányt Csehszlovákiában. Ezért innen fogom meg a kezetek vénülő szememmel, bocsássátok meg, hogy csak a ballal, de a másikkal figyelmeztetnem kell, mert vétkesek közt cinkos, aki néma, ahogy a francia mondja.

Most már a magyarországi, egykor szebb napokat látott értelmiségiek, pardon, nem szeretem a kemény szavakat, de ki kell mondanom, immár csak jobboldali pszeudo-értelmiségiek sem tudják leplezni kontrollálatlanul áradó, széteső, tudálékos és öntetszelgő sajtómonológjaikkal, hogy Magyarországon a duzzadó rasszista közbeszéd egyre ölesebb barna nyelvcsapásaitól mered égnek az apartheid bimbója, és maholnap virágot bont, hogy a fortélyos félelem igazgasson holnapután. Napról napra fokozódik a döbbenetem.

Nem, nem a levegőbe beszélek, mert elönti a világhálót a rasszizmus, és ez szomorú, sokkal szomorúbb, mint az a véletlen diszkóbaleset, ami felkorbácsolta a kedélyeket. Mert csak kapva kapott a gyűlölettől tűzforró rasszista lehelet a kudarcos szívek mélyén izzó parázson, hogy lángra lobbantson mindent a romák ellen, csak azért, mert Veszprémben most éppen romák gyilkoltak bökővel. Véletlenül. Kerestem is egy bölcsességet a véletlenre, de csak azt találtam, hogy aki a véletlenre hivatkozik, az a Sátán unokaöccse, ezért inkább továbblapoztam, és lásd, aki szerint csak fantom a fasizmus, az ne feledje, a Sátán legnagyobb trükkje, hogy tagadja önmaga létezését.

Ám a véletlen egybeesések sorozatára ráharaptak az egyre kevésbé szemérmes magyar neonácik, megpróbálják kikezdeni a magyar demokráciát. Romabűnözésről ágálnak sörös hordóikon, istenítik néhány megtévedt fiatalember romaellenes atrocitásait, amire könnyen belelkesednek a világhálóba gabalyodott tanulatlan kamaszgyerekek, és gyűlöletbeszédeikkel minden romát halálra bántanak üzenőfalaikon, az összeset. Azért vagyok hálátlan helyzetben, mert képtelen vagyok szövegeikből idézni. Már bocsánat, de én ilyen szavakat nem veszek a számra, mint a kurva ország.

De vajon mind, mind feltették-e maguknak a kérdést, hogy amikor egy szerb, egy horvát és egy román kiállt egy mindenkiért, mindenki egyért, akkor a magyarok hol voltak a veszprémi szórakozóhelyen? Pardon, rien ne vas plus, elnézést a kiszólásért. Én tudom a legjobban tanult emberként, értelmiségiként, hogy az erőszak csak erőszakot szül, és egy gyilkos kritika többet ér millió golfütőnél.

Mondhatják a gyűlöletbeszédre, hogy ezek csak szavak, de én erre mindig azt felelem, hogy kezdetben a nácik is csak beszéltek, aztán már le is írták. A hófehér papiros türelmes. De épp ezért égessünk el minden papirost, mielőtt még életre kel az intoxikált tinta, és agyára mászik mindenkinek, mint Pásztor Albert miskolci rendőrkapitánynak, aki, horribile dictu, cigánybűnözésről beszélt, mert elragadták a megbokrosodott szavak.

Mert akiben pislákol egy kis emberi érzés, az bezárt ajtók és lehúzott redőnyök mellett se mond ilyet, és akkor is összetörnek a tükrök, nemhogy nyilvánosan előítéleteskedjen, amiért én kérek elnézést minden honfitársam nevében, itt, Kaliforniában. Tűrhetetlen, egyszerűen megbocsájthatatlan rasszistának lenni, arra nincs irgalom. Ha nem lennék felvilágosult agnosztikus, azon se csodálkoznék, ha Isten már rég kipusztította volna az egész emberiséget az előítéleteiért. Az egy halott isten, aki ilyenkor nem küld rézkígyókat. Cigánybűnözésről beszélt a rendőrkapitány is, mikor a romáknak csak töredékéről van szó, pedig a többségük becsületes. Akárki lássa, megmutatom a cikket, és múltkor álmomban beleszerettem a szétteregetett hűtlenség oroszlánköpenyébe, meg az influenzába.

És azt se feledjük, mert erről komoly tanulmányok készültek, csak fel kell lapozni a szakirodalmat, ha a Borsodban vagy egész Magyarországon tízből X roma a bűnözésre adja keserű arcát, az nem véletlenül van. A romák napjaink magyar társadalmában értékvesztett és bizalomhiányos állapotban zsizsegnek a küszöb alatt a homokpiramisban.

Előítéletek zárják be előttük a kapukat, csak azért, mert fajgyűlölő, molotovkoktélos terroristák a kisemmizett romák töredékét olyan kétségbeesett, anarchista agresszióba kergetik, amilyen a veszprémi gyilkosság volt, és aztán ezekkel az elveszett, nagyra nőtt vásott kölykökkel az egész roma mikrovilágot azonosítják, ami újabb kirekesztést szül.

Most már ki kell mondani, mert vannak tett értékű szavak, napjaink előítéletes magyar társadalma olyan, mint a tiszavirág, ami megeszi szárnyait. Pedig a Leuveni Katolikus Egyetemen készült egy felmérés, hogy laboratóriumi körülmények között a roma munkaerő egyharmadával felülmúlja a montenegróit, már ha bizalmat szavaznak neki. A Jénai Egyetemen pedig meg ennél is biztatóbb eredményre jutottak, mikor német professzorok injekciók után vizsgálták a roma tűrőképességet és agytérfogatot.

A romák kiváló emberek, szorgos munkások. És ha bűnözésre adják a fejüket, az a magyar társadalom hibája. Mint ahogy az elnyomás, a kilátástalanság áldozatai azok is, akik kétségbeesésükben bökődve véletlenül késelnek halálra másokat. Mind-mind áldozatok.

Mert vajon nem áldozat-e a pitbull, amikor a szomorú szemű kölyökkutyát, aki magzatnyálkásan még úgy akar megszeretni téged, meg az egész világot, ahogy egy fazék tejtől lucskos kenyérbelet, a gonosz emberek hamar futógépre rakják, előtte véres húst lóbálnak, és addig ütik-verik, míg véreb nem lesz belőle?

A pitbullt és Sztojka Ivánt egyaránt mi tettük ilyenné, azaz Önök, mert én Kaliforniában élek, de azt hiszem nekünk is itt van az amerikai behatolástól elkeseredett szomorú Sato (ejtsd: Szató) felebarátom a Fekete esőből, legalábbis láttam a filmet. A jó sajátja, a bűne a koré, mely szülte őt. Ezt jegyezze meg mindenki, minden magyar előítéletes. És ha ebből nem tanulnak, majd írok még egyszer. Ne féljetek roma barátaim, meg fogom izzasztani őket, ígérem.

Mert aki cigánybűnözésről beszél, az maga is cigány. És nem európai.

Hogy nevén nevezzem a dolgokat.

M. Péter György, médiaszociológus, értelmiségi

*M. Péter György (1950-): Kassán született, gimnáziumi tanulmányait ott és Kiskunfélegyházán végezte. 1974-ben szerzett Pozsonyban diplomát, egy évet az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, majd három hónapot a Lomonoszov Egyetemen is vendéghallgató volt, utóbbi helyen szemináriumot is tartott szlovákul. A hetvenes évek végétől részt vett a szamizdat mozgalmakban, 1978-ban szerzője volt a Csehszlovákia elviselhetetlen könnyűsége című palimpszesztnek, amiért hatvankét hónap börtönbüntetésre ítélték, de nyugatra szökött. Két hétre belépett az idegen légióba, aztán az Egyesült Államokba távozott, ahol azóta is Kaliforniában tanít  Vizuális kultúra, valamint Marschall McLuhan világfaluja címen. 1995-ös Távolság az üveggolyóban c. paradigmaváltó műve az előkelő hetedik helyet foglalja el a tíz legtöbbet hivatkozott médiaszociológiai könyv között. Nőtlen. Gyermektelen. Az irokéz Ákosról nincs véleménye, a mostaniról meg annyira se.

A levelet köszönöm Csunderlik Petinek.