Magyar honatyák, meg köztörvényes közéleti figurák már régen aláírásgyűjtést kezdeményeztek, hogy bontsák le a Szabadság téri hősi halotti szovjet emlékművet. Nagyon sokan biztos vevők is lesznek rá. A magyar az egy ilyen aláírós-nép, különösen, ha költségtérítésről van szó. Egykor azért protestáltak, hogy jöjjön vissza a Bobby Ewing, később meg Esmeralda szemműtétjére gyűjtöttek. Most meg ezért. Van itt civil kurázsi.
De. Nem akarom itt most a szovjet medve brokiját szopogatni, de azt ne feledjük, hogy a Wehrmacht az összveszteségei körülbelül kilencvenhárom százalékát a szovjet hadseregtől szenvedte el. Ez az igazi teljesítmény, emellett még Frei Tamás visszatérése is eltörpül. Mondom én. És talán még mindig autentikusabb vagyok, mint az UFO magazin.
Mikor a szovjetek ide bevonultak, Magyarország már megszállt ország volt. Arról, hogy mi várt volna szolgarendű magyar népünkre a pax germanicában, ha a nácik nyerték volna a háborút, arról Hitler éppen eleget elmond a Mein Kampfban, vagy az Asztali beszélgetésekben. Hogy utálta és mélyen megvetette a magyarságot az a Faszi, az nem kifejezés. Jó, nem annyira, mint a szlávokat. De a románokat ő is ezerszer többre tartotta, mint a mélymagyar balfaszokat. Hogy a bécsi döntések? Olcsó játék hülyegyerekeknek. Divide et impera. Szóval cudar élet várt volna ránk, már akit nem gázosítottak volna el. Meg lehet nézni a vonatkozó Hitler kinyilatkoztatásokat.
Ennél azért mindenképp jobb lett a szovjet behatolás. Hiába orális, anális, vaginális. Mert összességében örülni kell, hogy a vörösök kiverték a nácikat. Jó, történt itt rengeteg csúfság is, megerőszakolták a nőket, kipakolták a spejzt, és megitták még az arcszeszt is, az utcán seggbe rúgták az egyszeri magyart, meg persze a malenkij robot. Mindezért részvétem. Egyébként ezt dicső honvédeink is megcselekedték a Szovjetunióban. Ja, hogy szelektív a magyar memória? Nem az első eset.
A különbség annyi, hogy a szovjeteknek még mindig sokkal több okuk-joguk volt itt pofátlankodni, mint nekünk a Donnál. Mi támadtuk meg őket, csak hát nem először bebuktuk: a SZU masszívabb volt, mint a mi Kokónk. Nem halt bele abba, hogy térden fejelték. Mondjuk ki, no: először mi voltunk faszok a ruszkikkal. És aztán 25 millió ember elvesztése után, nem csoda, hogy egy kicsit frusztráltak voltak itten a vörös katonák. A totális háború nem Walt Disney.
Mit einem Wort: 1. magunknak köszönhetjük a szovjet megszállást. 2. de még mindig sokkal jobban jártunk, mintha a nácik nyerték volna a háborút. Ld. Mein Kampf, Asztali beszélgetések. Szittya-shopokban mindkettő beszerezhető.
Szóval talán nem kéne piszkálni azt a szovjet emlékművet. Annál is inkább, merthogy nekünk is van ilyen hősi halotti emlékművünk a néhai SZU-ban, pedig aztán Petőfi sírján kívül végképp semmi keresnivalónk nem volt ott.
Továbbá ezeket az emlékműveket nemzetközi egyezmények védik. Kuckuc.
De sírokat amúgy is parasztság lehugyozni.
Az aláírásgyűjtések és költségtérítés-igénylések helyett talán érdemesebb lenne, nyugton maradni, és Hitlert olvasni. De megint zabszem van a honatyák seggében. A Donnál is ezért fáztunk rá.
Nem először, és nem utoljára.
